Érzelem

Kire vagy büszke?

By on január 21st, 2021

love2A minap láttam egy fotót egy párról és úgy döntöttem, hogy már olyan régen nem írtam, itt az idő, hogy klaviatúrát ragadjak. A fotón, a pár tekintetén nagyon jól látszott több szépség is, az első, ami szembeötlött, hogy mérhetetlenül büszkék egymásra, a másik pedig, hogy mindketten elégedettek, kiegyensúlyozottak, kvázi boldogok.

Tudjuk, hogy egy párkapcsolatban millió buktató van, és elég csak néhány apróság, a pár tagjai olykor hamar továbbállnak, bízva abban, hogy nemsokára szembejön majd a tökéletes alany. Ha nem is ez a legfontosabb ahhoz, hogy egy kapcsolat jól működjön, mégis óriási jelentősége van annak, ha a pár két tagja elfogadja, sőt büszke egymásra.

Én mindig azt szoktam mondani erre, hogy „tudja a másikat viselni”, azaz elfogadja, sőt büszke rá mások előtt is. Ez nem mellesleg mindkét embert jellemzi, ha ezt az embert választottam társamnak, akkor legyek rá büszke, hiszen, ha nem teszem, akkor saját magamat kicsinyítem le. Azonban, ha elfogadom a szépségét, tudását, képességet, ügyességét stb. akkor méltán lehetek rá büszke, és mások is elégedettséget fognak tapasztalni, ha velem vagy a párommal kommunikálnak.

Együtt szárnyalnak…

Hihetetlenül fontos dolog ez, hogy a párunkat, legyen az férfi vagy nő, emeljük a magaslatokba. És ettől véletlenül sem kell félni, főleg akkor nem, ha egészséges az önértékelésünk. Ha azonban ez utóbbi hiányzik, akkor nyilván az illetőt lefele fogjuk nyomni és nem büszkén feltartani, mint a saját trófeánkat. Az is elképesztően fontos, hogy mi magunk is sokkal jobban vagyunk akkor, ha a párunkat nagyra tartjuk, ebből mi is táplálkozunk, nyerünk, óhatatlanul magunkat, a saját értékünket is feljebb pozícionáljuk.

Nem jókor találkoztunk?

A másik amire világ életemben vágytam és hiszem, hogy egyszer megadatik majd, de olyan párból nagyon kevés van, akik együtt képesek igazán szárnyalni. Ehhez kell két, önmagával rendben lévő ember, akik tisztelettel szeretik egymást, és mindkettő egyedül is képes megfelelően boldogulni az életben. Namost ha ők találkoznak és szövetségre lépnek – azaz egymásba szeretnek, pár lesznek stb. – akkor ők együtt lesznek óriási csoda, mert két rendezett és sikeres ember, együtt még nagyobb sikerekre, élményekre lesz képes. Azt hiszem valami ilyesmi lehet a cél és a legtöbb kapcsolat ott siklik ki, hogy a két ember nem fogadja el kellőképpen egymást. Azaz vagy nem valók egymáshoz, nem azonos a szintjük, vagy nem a megfelelő helyzetben, időben vannak egy helyen. Jelzem, nem értek egyet azzal a gondolattal, hogy „nem jókor találkoztunk”. Mert ilyen nem létezik, mivel mindig minden akkor történik, amikor annak történnie kell, csak más kérdés, hogy mennyire tudnak egymás életével, képességeivel, életfelfogásával, missziójával kombinálódni.

Egy szó, mint száz. A büszkeség egy csodálatos képesség, ha elsősorban a szeretteink, párunk iránt érezzük és csak szerényen, odabent, legbelül magunk iránt is.

TAGS

2021. január 21. csütörtök

Naptár
2021. április
H K S C P S V
« jan    
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  
Friss
    Statcounter
    stats for wordpress