Egyéb

Szerelmes voltam valakibe…viszonzatlanul

By on szeptember 17th, 2018

Mégis minden percét imádtam! És gyűlöltem, amikor minden ismerős óva intett tőle, hogy ne tedd, nem veszed észre csak kihasznál, csak kiveszi belőled, ami neki kell…stb.

Négy hosszú év az életemből, tele vitával, veszekedéssel, sértődéssel, szerelemmel, szeretettel, szenvedéllyel. Mégsem bánom egyetlen mozzanatát sem, mert nem azt éreztem, hogy ki vagyok használva, hanem azt, hogy én használtam őt, arra, hogy szerelmem tárgyává tegyem, hogy azt tegyek vele, amit akarok. Ha akartam, megmondtam neki, hogy látni sem akarom, ha akartam összebújva feküdtem vele órákon át, ha akartam felhívtam magamhoz, ha akartam felmentem hozzá, ha éppen azt akartam, autóba ültettem éjjel és megkocsikáztattam magam vele, csak, hogy mellette ülhessek. Mindezt borzasztóan élveztem, még a kínlódásokat is, hogy miért nem ír, hol van, kivel van most vajon, miért nem éppen velem…de mindig visszatért. Amikor olyan nagyon kellett, mindig visszatért hozzám, nem tudott elfelejteni, nem tudott kitörölni a fejéből, amíg éreztem iránta, mindig jött, mindig küzdött a maga módján, hogy sose legyen vége. A kezdetekben sokszor mondtuk egymásnak, hogy soha többé ne írjon a másik, de 2 év után ő maga írta, hogy többé ezt ne mondjuk, mert ennek így nem lesz vége, így nem lehet vége.

Egyetlen pillanatát sem éreztem, hogy megbántam volna, se azt, ahogy megismerkedtünk, se azt, hogy mindezt mikor. Egyetlen zűrös viszony sosem jön jókor, ez sem jöhetett volna jobbkor, mert amikor jött, rengeteget adott. Egy hosszú, elnyomó kapcsolat után, általa újra nőnek éreztem magam, visszaadta a hitemet abban, hogy jó vagyok, hogy szép, hogy vonzó és kellek olyan embernek, aki számomra az Istent jelentette akkor. Mert akkor ő volt az Isten. Mi nők imádjuk azt, amikor kiválasztunk valakit, akit isteníthetünk, mert csodás felruházni őt tulajdonságokkal, kombinálni, összeesküvés
elméleteket gyártani és egy igazi James Bond regényben élni, ahol te vagy a nő, aki kijön apró bikiniben a hullámzó tengerből. Azzal, hogy ő Isten volt, én magam előtt ennek az embernek a csábító párja, maga az Istennő lehettem. Mert hittem és tudtam, hogy az vagyok, mert ő akart engem, smink nélkül, izzadtan, fáradtan is és semmi más nem számított, csak, hogy a testünk abban a pillanatban összeforrjon, eggyé váljon. Pontosan ismerem a teste minden szegletét, az utolsó szőrszálait, az erogén zónáit, az illatát, a pillantását és a gondolatait is. Még akkor is, ha valójában nem osztottunk meg egymással mindent.

Pár hónapja mindez elmúlt, kiszállt, elillant. Elúszott az örökkévalóságba. Ilyen a szerelem, évekig tartott, csodás volt, de mára már semmi sem maradt belőle. Emlék, melyet örökké őrizni fogok, de már másképp látom őt, csak egy gyarló ember, aki olykor gyenge és gyerek, talán sosem lesz igazi felnőtt, talán neki ez van megírva. Boldog vagyok, hogy ismerhettem, hogy az életem része lehetett, de elengedem, elbúcsúzom tőle, mert már nem érzem azt az vibrálást, ami évekig pulzálta a vérem, és azt sem tudom már megfogalmazni, hogy pontosan mit is szerettem oly nagyon benne. Szerettem borzasztóan, ami már önmagában csodás érzés volt, hogy adhattam, hogy tehettem valakinek azért, hogy jobban érezze magát miattam. Önzetlenül adtam évekig és nem bántam meg, mert ez így volt jó, akkor és vele….

TAGS

2018. szeptember 17. hétfő