Polgár

7 x 14 cm-es örömforrás

By on szeptember 7th, 2017

Folyton a kezünkben van, vagy a zsebünkben, vagy kitesszük az asztalra, nehogy egy másodpercre is elérhetetlenek legyünk. Reggel az első dolgunk, hogy megnézzük, ki írt, mit írt, hány email jött éjjel, ki keresett, kinek kell minél előbb válaszolni, írt-e olyan, aki szívünknek kedves.

Nem az ásítás, nyújtózkodás, napocska, papucs keresése, pizsama megigazítása az első, hanem a másik életünk csekkolása. Mert olyan egyszerű és kényelmes a virtuális világ, nincsenek feszültségek, elvárások, megfelelés, kényszer és felelősség. Csak a képek és nagy szavak, várakozás és izgalom. Várjuk mindig, hogy írjon, és ő is várja, hogy mi írjunk. Ha elkapjuk egymást jókor, jó pillanatban, képek is gazdát cserélnek és a virtuális kielégülés „szinte” egyenértékű lesz a valós örömmel. Mert a lényeg, hogy írt és lehet kombinálni, hogy mit gondol, érez és akar, beleképzelhetünk bármit, álmodozhatunk és vágyakozhatunk szabadon. Mivel leírta a szeretem szót, biztos szeret is, mégha nem is ránk írta. Mázsás súlya van a szavaknak, a levelezésnek, visszaolvasható bármikor és lebegtethető, hogy tessék leírtad! Mégsem félünk rajta keresztül kimondani és leírni, mert úgy hisszük ott bármit lehet. Persze kombinál ő is, hogy úgyis csak levelezünk, ez „csak” egy ilyen kapcsolat. De kapcsolat, ami akár virtuális, akár a kis kék körön belül pulzál és működik, de pokoli és bizonytalan, mégsem engedjük el, mert szeretünk benne élni, állandóan fürkészni, terveket szőni, agyalni és várakozni.

Van életünk a fizikai valóban, mert elmegyünk bevásárolni a Spar-ba, együtt leülünk az asztalhoz, megesszük, amit vettünk, utána bepakolunk a mosogatógépbe, megbeszéljük ma este ki tereget, holnap ki viszi a gyereket, este jobb esetben kis kifli-nagy kifli. Közben pedig mindkettőnknek van más, mert ott van a fehér, fekete hétszer tizennégy centis örömforrás, ami búvóhely, menekülési út, titkos járat, amire naponta sokszor bemerészkedünk. A sötét alagút, mely örömöt ad, hogy még ott is van, akinek számítunk. Pedig nem….Reggel jó reggelt kívánunk és jobban leszünk egy hülye, mosolygós szmájlitól.

Ha levelezni kezdünk az adrenalin szintünk pillanatok alatt az egekbe szökken és már kicsi a nadrág vagy bizsereg a gyomor. Ezekért a lopott örömökért is szeretjük és figyeljük nap mint nap, hogy mikor villan meg zölden, sárgán vagy lilán. Amikor meghalljuk a csilingelést, mint a kutya amikor csontot kap, ráugrunk. Sokszor nem nyúlunk azonnal utána, hanem kiélvezzük azt a pár másodpercet, amikor megengedjük magunknak, hogy elmélázzunk mielőtt megnyomjuk, hogy vajon mit írt.

Olyanok vagyunk, mint egy kisgyerek a kedvenc rongyocskájával, rohangálunk vele, simogatjuk, dörzsölgetjük, magunkhoz szorítjuk, szopizgatjuk, vele alszunk és megnyugtat minket a jelenléte, mert kapu a szabadsághoz, út a végtelenbe, a titkok világába, a gyönyörbe.

Közben egy nyomorult műszaki berendezés, egy eszköz, egy hajszolt illúzió, melybe sokszor belemenekülünk a felelős valóság elől.

TAGS

2017. szeptember 7. csütörtök