Polgár

Fogd már be!

By on augusztus 17th, 2017

A fene nagy őszinteség korát éljük, az a trend, ha mindent kimondasz és felvállalsz. Ha prosztó vagy, inkább reklámozod, és közben irtó nehezedre esik rendesnek lenni.

Egy dolgot azonban elfelejtesz, piszkosul nincs jogod sem ítélkezni mások felett, sem a véleményedet a pofákba tolni. Hányinger kerülget, amikor egy idióta olyan emberekről mond szemét megjegyzéseket, akikről semmit sem tud. Honnan tudod, hogy az a nő, akit lekövérezel a strandon, az nem-e most szült pár hete, hogy nem-e hormon vagy pajzsmirigy beteg vagy, hogy nem éppen a fogyókúrája kellős közepén tart és még van hátra 30 kg? De ettől függetlenül megígérte az egy szem gyermekének, hogy leviszi a Balatonra, hogy legalább egyszer idén megmártózzanak benne.

Honnan tudod, hogy az a hófehér fiú, akit kiröhögsz a sok rommá napozott fickó között, nem-e a szakdolgozatát írta hónapokig bezárva a szobájában, hogy okosabb legyen, mint te, vagy segített beteg szüleinek a lakást és az életkörülményeiket fenntartani és emiatt dolgozott éjjel-nappal, hogy aztán 1-2 napra lemehessen a Velencei-tóhoz élvezni a napsütést?

Miből gondolod, hogy az az ember, akit megbámulsz a lángosos előtt, mert sánta és húzza a lábát, nem egy idióta miatt sérült meg, aki 180-al belerongyolt a kocsijába az autópályán, és ő pedig kirepült a szélvédőn, és fél évet kórházban töltött?

Honnan tudod, hogy az a nő, akinek hatalmas karikák vannak a szemei alatt és össze van törve, azért mert meghalt egy családtagja, de egy barátja kedveskedni akart neki, hogy kirángassa a mély depresszióból, te pedig kiröhögöd a haverjaiddal, miközben vonul melletted a plasztik babád?

Sosem fogja fel senki, hogy egyszer fent, egyszer lent? Nem tudhatod, meddig leszel sikeres, meddig megy jól a szekér, meddig lesz fix bevételed, meddig termel az éttermed, a gyros-osod, a vállalkozásod, meddig nem rúgnak ki, meddig élnek a szeretteid, meddig leszel te magad is egészséges!

A véleménnyel különösebben nincs baj, szólásszabadságban élünk, mindenki azt mond, ír le, tesz ki, amit akar. A felesleges megbántással van a probléma, azzal, hogy beszólsz valakinek, ha nem tetszik, ha nem tökéletes, ha nem felel meg a szépség/egészség/társadalom ideáljának, elvárásainak. Holott minden ember más és más, ezáltal egyenlő bánásmódot érdemel. Ez természetesen nem vonatkozik azokra, akik bűnöket követnek el, hiszen ők ártatlanokat bántanak.

Ha már nem bírod magadba tartani a tapló megjegyzésed, legalább vonulj félre, röhögd ki a barátoddal kettesben, de könyörgöm ne írd ki és ne alázz meg olyan embereket, akikről semmit sem tudsz. Nem leszel több, csak milliárdnyi sejttel kevesebb, mert saját magadat járatod le.

Menő akkor leszel, ha támogatást, segítséget, adományt adsz, idősek, betegek mellé állsz és nem gyalázod őket. Ha az egód körül forog az életed, jegyezd meg, sosem tudhatod mikor leszel te magad is ilyen helyzetben, mikor szorulsz majd támogatásra, ágytálra, vagy mankóra…

TAGS

2017. augusztus 17. csütörtök

2017. augusztus 17. csütörtök