Érzelem

Idős nő, fiatal fiú… Működhet?

By on december 12th, 2016

blue-question-markEgy gyerekkori barátnőm, aki pár évvel felettem járt az általánosban, mindig is a fiatalabb fiúkhoz vonzódott. Ő maga sem tudta megmagyarázni miért, valahogy fiatalnak, szépnek és vagánynak érezte magát ezekkel a srácokkal. Amikor 18 éves volt, mindenki tök betegesnek tartotta, hiszen egy 16 éves sráccal kezdett furcsa viszont. Mindig csak azzal magyarázta ezt a kalandot, hogy olyan szép pofija volt a kisfiúnak és imádta, hogy rajong érte. Sosem érettük, hogy valójában mit is tud kezdeni ezekkel a „gyerekekkel”. Eleinte még csak-csak elnézte a környezete, hogy mondjuk 25 éves létére 21 éves fiúval jár, de a miértekre tett válaszaival sosem győzött meg igazán mindenkit.

Huszonévesen legyintettünk a hóbortján, és biztosak voltunk benne, hogy majd úgyis kinövi, nem különben azért is, mivel ezek a kapcsolatok sosem tartottak tovább, maximum 6-8 hónapnál.

Hogy senki se botránkozzon meg az életvitelén, a huszas évei végén megismerkedett egy jómódú, idősebb férfivel – talán 2-3 évvel volt nála idősebb – akivel, legyőzve kisfiúk iránti rajongását, megállapodott és családott alapított. A baráti kör nyugtázta, hogy végre „kinőtte a hóbortját”, a rokonai pedig végre örültek, hogy bemutatott nekik valakit. Korábban ugyanis azt hitték, hogy sosem járt még senkivel és szexuális kapcsolatot sem tartott fenn még férfivel, mivel nekik egyetlen játszópajtását sem mutatta be. A vágyait leginkább szégyellte és csak a szűk baráti kör előtt vállalta fel.

Mi, a barátai valójában sosem botránkoztunk meg ezen, hiszen miért ne lehetne egy 30-as nőnek huszonéves párja, ha ez fordítva működőképes, – márpedig egy idős férfit hátát jó alaposan megveregetik, ha fiatalabb a csaja – akkor így, ebben a felállásban, miért ne lehetne ugyanúgy helyes és szokványos. És különben is, ha elfogadunk mindenkit a sajátos vágyaival, akkor kutya kötelességünk a saját barátunk életstílusa felett szemet hunyni. Senki sem szorít pisztolyt a mi fejünkhöz, hogy nekünk is követendő, elfogadni, pedig bármit el lehet.

Jómagam speciel sosem tudtam volna hosszabb távon együtt lenni, sőt együtt tervezni és együttműködni, egy nálam sok-sok évvel fiatalabb fiúval. Őszintén szólva nagyon zavarna az, ha nem tudná mit jelent a mókusos mogyorókrém, amit az ujjammal nyaltam ki a dobozából, ha nem ismerné a Donald rágót a sorozatos képregény összeállításával és azt hinné, hogy koreaiul beszélek hozzá, amikor elmesélem, hogy milyen izgalommal töltött el bennünket, amikor rádiós kívánságműsorból vettük fel a kedvenc zenéinket, egy kazettás magnóval.

Ez a lányzó, avagy nő, nevezzük mondjuk Kingának egy elég húzós és gyötrelmes váláson van túl, amire tavaly végre pont került. Övé lett a pecó, a közös kislányka felváltva apucival és a Mondeo. Így a történet le is zárulhatna,de a gyötrelmes része nem ebből fakadt. Ugyanis apuka, férj, nevezzük Bélának, szem és fültanúja volt számos romantikus és több ízben szaftos beszélgetésnek, chatelésnek és egyéb diskurzusnak, ami asszonypajtás és legújabb hódolója között történt. Kinga ugyanis, három évvel ezelőtt, elhanyagoltságra hivatkozva, megismerkedett a nála 13 évvel fiatalabb – hívjuk Marcinak – sráccal, aki iránt azonnal és vállalhatatlanul lángra lobbant.

Marci, Kinga cégéhez szállított ki ételt, és hamar már azzal büszkélkedett, a menedzserként dolgozó nő előtt, hogy ő vezeti a kis ételfutár céget. A csaj persze nem ettől dobta le a textilt, hanem a nyáron kis trikóban becsekkolt srác felső teste és hófehér vigyora vette el az eszét. A fiúnak persze nagyon imponált a dögös MILF, hiszen szépen karban volt tartva, mind cici, popsi a helyén, az ágyban pedig mint istennő funkcionált, hiszen korábban egyetlen 18 és 23 közötti nem volt képes olyan teljesítményre, mint Kinga. Marci nagyon hamar beleszeretett az nőbe, mivel felnézett rá, számíthatott rá a bajban, támogatta őt a vállakozásában, jókat beszélgettek, nyaraltak, wellnesseztek, sőt még az autó lizingjébe is beszált. Kinga sokat gondolkodott azon, hogy miért küldte neki megint a jó Isten ezt a cuki fiút, mert így sosem tud kilábalni ebből a mások előtt fura vágyából. Tetszett neki, hogy a fiú nőként kezeli, udvarias vele, lesi minden kívánságát és kiszolgálja minden területen. Nyilván a pénzt az asszony tette bele a kapcsolatba, a felsőbbrendűség érzetét pedig a srác folyamatosan táplálta.

Egyszer egy buli alkalmával meg is kérdeztem Kingától, hogy miért van neki ez a Marci fiú, hogy most ők járnak és szerelmesek, vagy csak „egészségügyi” kapcsolatuk van? Kinga elhárította a témát, de azt megerősítette, hogy több van köztük rendszeres szexnél. Azt mondta, nem érti miért, de annyira vonzódik a sráchoz, hogy már-már szerelmes belé. Miután lehörpintett pár tequilát elárulta, hogy eleinte az izmai és a méretes szerszáma, később azonban a kedves szavai és az, ahogy bánt vele, az fogta meg a leginkább. Megkérdeztem tőle, hogy az, hogy nem tudnak miről beszélgetni, az nem zavarja? Persze előre elnézést kértem, hogy ha a fiú véletlenül Mensa tag, akkor tekintse semmisnek a kérdésemet, amire csak annyit felelt, hogy nem ez számít neki, és a lényegesebb dolgokat igenis meg tudják beszélni.

Béla, egy édes kis, péntek esti chatelésre lett figyelmes és megkérte az egyik hacker haverját, hogy sürgősen törjék fel a az asszonyka telefonját, hogy megtudja mennyire lehet veszélyes a gaz csábító. Hát az almában találtak sok oda nem illő fotót és levelezést, amiből egyértelmű volt, hogy az anyuka máshol keresi a boldogságot. Az amúgy kicsit sem szent apuci persze féltve őrizte közben az ő kis titkát, hogy bizony vasárnap esténként nem éppen bowlingozni jár a haverjaival, hanem egy bizonyos ház, bizonyos szolgáltatásait veszi igénybe, de ez most más lapra tartozik.

Szóval a szerelemre fény derült, és bár eleinte nem érdekelte a férj urat a liezon, de miután megtudta, hogy az ő pénzéből jár a fiúcska szép, új Honda Civic-kel, annyira berágott, hogy jobbnak látta, ha sürgősen eltünteti az nőt az életéből. Úgy volt vele, ha szerelmi hóbortja van, hát legyen, de a pénzét már nem adja.

A párocska azóta  – bár sokan nem hitünk benne – de összeköltöztek és úgy élnek, mint egy álompár. A 24 éves fiú szépen nevelgeti az anyuci pici kislányát, sőt szinte a sajátjaként bánik vele. A nő pedig boldog, hogy reggelente egy feszes popsi és egy széles váll viszi neki minden reggel a kávét az ágyba. Hogy mit hoz nekik a jövő, azt talán még az Univerzum sem tudja, mindenesetre mi, a szűk baráti kör érdeklődve figyeljük majd, hogy mi lesz, ha a fiú egyszer csak saját gyereket akar, vagy ha a nő megunja és a pizzás fiúról kezd el ábrándozni…

TAGS

2016. december 12. hétfő

Naptár
2020. augusztus
H K S C P S V
« júl    
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31  
Friss
    Statcounter
    stats for wordpress